Pofátlan balatonszemesi kötőhártyagyulladt meg egy pesti, lázas menőcsávó, aki szerint az a legfőbb dolga az orvosnak, hogy felszólításra lázat mér, ezért fizetik, és akkor még feleselget is. Ááá, végképp betettek ezek már. Pont ahogyan az is, hogy megint két percenként lefagytunk, hol receptnyomtatás közben, hol még naplóíráskor, mindenesetre az összes adatot folyton elvesztettük.

A legjobb pillanat éppen csak kihúzott a mai teljes letargiából. Kedvenc belgyógyászdoktorom éppen megmutatta, milyen rongylábú bácsik jönnek szembe a folyosón éjjel. Doktor úr éppen” a műfogsor nélkül kiabáljunk a nővér után artikuláltan, és vigyázzunk, hogy ne szabjuk ki önnön karunkból az infúziót” kezdetű klasszikust mutatta meg nekünk, háttal az ajtónak, könnyesre röhögtük magunkat, mire egy halk nénihangra figyeltünk fel az ajtó irányából. A kis pacient csak egy injekció beadására érkezett és tanúja lehetett egy új tehetség kibontakozásának. És csak akkor lett igazán ciki a sztori, miután kiderült, hogy a nénike zamárdi, így aztán az illetékes elvtársnak az iménti jelenet főszereplője bizonyult. “Kezi csókolom, Dr. X.Y. vagyok, csak itt éppen elmagyaráztam egy elég bonyolult kórképet a hölgyeknek. Hova lesz a szuri? Popsi vagy kacsó?” :D:D Mondjuk szoros verseny lenne az Oscarért, ha indítanám a Doktornőt az alkoholos polyneuropathia előadásával. Zseniális kéz- és lábtartással tudja tolni a képzeletbeli bevásárlókocsit egy képzeletbeli bevásárlóközpontban, hogy a képzeletbeli [spárbudgetes] borocskát el ne ejtse.

A mai nap legjobb beszólása egy türelmetlenkedő németnek szólt: “Warten, bitte, előbb megsrájboljuk a papírt.” Mondjuk a “wir geben számla” és a “legen Sie bitte dort mit Papucs” is hasonló kategória. Ebédidőben pedig csak ennyit mond annak a külföldinek, aki nem tud egyetlen percet sem várni, hogy befejezzük az ebédet: “A ganze pofám tele van, nem zavar??”

Na, holnap irány az északi part.

Lassan nekem is pár fehérvári kolléga módszerével gyűlik kedvem gépet szerelni: ütni-vágni, ahol érem, addig püfölni, amíg vissza nem adja azt a leletet a német darázscsípett csávóról! Olyan szépen összeírtam mindent, X23Ho, méhek, darazsak, lódarazsak csípése, Zyrtec, SoluMedrol, minden izé, lezárom (!), rányomok a nyomtatásra….és BUMM. Eltűnt. Nincs többé.

A jó a napban az annyi volt, hogy ma mintát vehettem arról, hogyan kell majd kinéznem 90 évesen. Volt ma egy mami, aki a szülinapom után 1 nappal töltötte a 90-et! Mindössze háromféle gyógyszert szed hypertoniára, köszöni szépen, jól van, egyedül lakik, csak most unokahúgánál nyaral és ez a strandidő kicsit megkeverte szegényke vérnyomását. A mami nem csoszogott, nem szipogott, úgy pattant fel a vizsgálóágyra, mint a pinty, mire megfordultam, már lent is volt, viccelődött folyton mindenen…hihetetlen. Nem akarok itt sorrendet összeállítani, de a mai rekorder mégiscsak a 98 (!) éves Máté bácsi, aki ugyan 5 gyogyót szed a hypertoniájára, és volt tavaly egy tüdőembóliája, de kitűnő állapotban van. Picit süket, ez igaz, de nem esik nehezünkre kicsit hangosabban beszélni. Nagyon édi volt a bácsi, de kicsit megijedt, hogy valami komoly dolog van, így azonnal beugrottak az ügyeletre. Szerencsére mindössze túlkezelték a vérnyomását és már csak 80/60 Hgmm volt neki fél 7-kor. Szóval ezek a kis öregek hihetetlenek, huszon- harmincévesek lélekszakadva telefonálnak, hogy moccanni sem bírnak a fejfájásuktól, azonnal menjen ki az orvos, ezek a kis mamik-papik meg bejönnek, saját lábon, köszönnek, mindent elmesélnek, hogyan történt, édesek nagyon és hálásak….

Minden eset kettesével jön rovatunkban ma a tüdőgyulladás volt terítéken. Volt egy gyula meg egy gyuláné is, ááá, szegényeim ellesznek még 10 napig antibiotikummal, fekvéssel, teázgatással…Ja és volt ma 2 fülmosás is, mindkettő minősíthetetlenül ocsmány volt. Doktornő szokta poénból baracklekvárnak hívni a fülzsírt (nagy poén, nem? – főleg mikor palacsintát akarsz enni. lekvárosat.), de ez már nem baracklekvár volt, hanem gépzsír vagy nem tudom, de örülök, hogy nem az én fülemben volt. Egy holland kiscsajnak mostuk először, na hát ez ami leginkább brutális a dologban: külföldi, jól öltözött, csaj, és mégsem képes heti 2-szer betolni egy fülpucipálcit vagy a fantasztikus Audisprayt a fülébe, hanem eljön nyaralni, teleússza a fülét vízzel, majd gondol egyet és kimosatja egy sürgősségi ambulancián egy belgyógyász-gasztroenterológussal és az ő bölcsész-asszisztensével. Jó ajánlólevél, nem? Mondjuk a másiknak sem sok mentsége van előttem a koszos fülre, fiatal férfi, ő is tök fitt és fess (meg fitt és nessz (grafitnesz) <3), mégis trutyerákos a füle. Ujujujjjj. Erre csak ezt lehet mondani.

Utálok fület mosni. Pedig holnap majd megint kell, tutira. Tegnap meg ma mindenki kistrandolta magát, telement vízzel a kis hallójáratuk, most éjjel már fájdogál, jól begyullad, és holnap jönnek, hogy jaj, sajnos nincs szakrendelés, Doktornő, nem mosná ki a fülemet? De. Sajnos de.

Mondjuk kapásból másfél óra nyugival kezdtünk, de aztán fél 9-től fél 1-ig folyamatosan jöttek, éppen be tudtuk csak lapátolni az ebédet (dübári, hmmm), és már 1-től megint folytak be az ajtón és le a vizsgálóasztalon a betegek, mire egy keringésileg full összeomlott nénivel zártunk 18:55-kor, durván váltóidőben. Hirtelen a semmiből ott termett a váltóorvos is, így aztán 2 orvos, plusz valahonnan lett mellém 2 nővér, azaz összesen 3 nővér futkosott a néni körül, aki szegényem pityeregni kezdett, mikor meglátta a branült. Jó, hát nekem is összeszorult még a torkom is, mikor kibontotta a dokibácsi a csomagolásból. Brutális. :S

Rengeteg felfázásunk volt, és így 3 év után rájöttem, hogy ha nem a csapba öntöm le és mosom ki a genny-, vér- ill. fehérjevizsgálaton átesett pisirészleteket, akkor nem lesz egész nap átható klotyószag a rendelőben. És hogy minden reggel vennem kell egy tejeskávét az automatából, hogy legyen aznap mibe pisilni a betegeknek. Az egész nővérgárda ezért iszik automatakávét. Mert amúgy nem éppen kellemes, és a “még több cukor” gomb sem nagyon működik. Meg ha ott van mindenki Sanyikája (asszem már írtam róla, a házi hajléktalanunk), akkor nem szívesen megyek kávéért, mert rögtön udvarolni kezd és teleköp a mikróbáival és a harapható a piaszag…úúú.

Már mindjárt vége. Hiányozni fog. Mindig a végére indul be.

Volt időm kívülről betanulni több száz új BNO-kódot, 9 másodperc alatt nyomtatókészre írni az Algopyrin-receptet, csupa-csupa hasznos dologgal töltöm az időmet. Amadeust olvasok, szemenként mosni szőlőt, majd megenni, aztán diétás barackot és szilvát és csirkepörköltet.

Az orvosokkal nehéz, ha megbetegszenek. Igen, hétfő óta szedi az antibiotikumot a Doktornő, de nem diétázik. Ma épp ugye a fent említett csirkepöri, tegnapelőtt borsostokány, tegnap húsleveske…ma meg barack, szilva, alma…

Egyébként egyre több a pánikroham. Durva. Tényleg meglepő, hogy teljesen egészséges, panaszmentes fiatal férfiak és nők is pánikbetegek! Legtöbbjük nem is tudja, mi ez, így aztán duplán életveszélyes hiperventillálniuk, azt sem tudják, mi legyen. Meg akkor az epilepsziás betegnek alkoholt kell inni feltétlenül…menjünk partizni, igyunk gin tonicot, hoooogyne, persze! Szegény végül a belambulancián kötött ki késő délután.

A kedvenc nővéremről még nem is meséltem, Marcsi nővérről (van kettő is, mindegyik halálos nagy arc, de főleg ez). Olyan, mint egy jóságos mami. Kedves, mosolygós, nagyszájú, mindig mindenről tud, mindent előbb tud…gégészetes főnővérből lett háziorvosis asszisztens. Imádja a betegeket, de ha valaki röhejesen viselkedik, vagy ha van egy izgalmasabb eset, akkor amint tudja, elmeséli vagy előadja. Múltkor egy negyvenéves kanadai férfit játszott el, akit drogtesztre hoztak, és nem volt hajlandó pisilni. Na hát Marcsi nővér teljes beleéléssel tiltakozott a képzeletbeli rendőrpóráz végén egy pohárral és pénisszel (mindkettő ugyancsak láthatatlan!) a kezeiben, mire első reggeli pacientünk, a 90 éves Szüremi bácsi meg tetszett jelenni, és csendben lecsücsült a rendelő végébe, majd nagyokat kacagva élvezte az előadást.

A virágokat Marcsi nővér a nővérszobába kérte.

Mondjuk így 3/4 7 magasságában felfedeztünk egy rosszindulatú daganatot, de ezt az esetet kivéve ma valójában semmi indokolt dolog nem volt. 4 napos hasmenés, 5 napos torokfájás. Ma egy füles sem jött, ki tudja, mi történt, bár a jó időből gyanítom, hogy még a kicsit fájós kategóriába tartozók is lementek ma strandolni, aztán majd holnap, holnapután beesnek repedezett, lepedékes dobhártyákkal. Izgi lesz.

Most tényleg semmi nincsen. Elmaradoznak a naaaagy és jóóóóó esetek, semmi Doktor House, semmi lábszárfekély…eleve nem kötözünk, sebellátunk, mert belgyógyászatként vagyunk berendezve, csak pocik, belek, aranyerek… Na jó, talán az a kifakadt bőr alatti ciszta esetleg volt valami, meg a gennycsapocska egy csaj torkában az uvula mögött, de ezek ilyen apró cuccoskák, amik kb. 2 percig boldogítanak, aztán meg el is felejtem unalmamban. Menthetetlenül uborkaszezon van, ma nem volt egyetlen intravénás szuri sem, csak 3 EKG, jön a meleg, jönnek az anginák. DE EZ NEM IZGI!

Addig nyavalygok, majd holnap megkapok 65 beteget, és mindnek lesz valami extra baja, amihez kevés lesz az anamnézisnek kihagyott hely, nem találok majd BNO-t (mert szar a könyv!!!), és még a receptet is beköpi a nyomtató.

Remélem.

Ma TÉNYLEG semmi nem volt, max. annyi, hogy a “Minden eset kettesével jön.” alapelv ma megint érvényesült a fogínygyulladás címszó alatt. Szinte már csak tonsillitisek, sinusitisek, és elvétve néha laryngotracheitisek jönnek, semmi vakbélgyulladás vagy jóféle neurológiai kérdés…ja meg természetesen a hólyaghurutosok. A hányás-hasmenés kezd kimenni a forgalomból, most már szinte mindenki torkos meg füles. UNCSIIII.

A legjobb az egészben mégiscsak az, hogy a város összes gyógyszertáránál készlethiány állt be antibiotikumból, szóval folyamatosan telefonálgatnak, hogy mit ne írjunk fel…de kérdem én: akkor küldjem el a beteget, hogy jelenleg ebben a városban nincsen gyógyszer az Ön bajára?! Se Suprax, se Augmentin Duo, se Tavanic, se Cifran, se Klacid….semmi!! Ja és még a vastablettámért is a kórházba kellett kuncsorognom, mert a város legnagyobb patikájának hétfőn 10:00-kor nincsen Maltofer Fol-ja…. *csendes idegroham*

Tetézi mindezt a délután fél 6-kor beállt fejfájásom, a hidegrázás, ami a Sparig el majd hazajutás alatt tartott. Remélem, már csak az a pillanat várat magára, amikor az immunrendszerem végleg beadja a kulcsot. Elképzelem, ahogy az Immunkapu előtt álló őr egyszercsak földhöz vágja a sisakját és a kis dárdáját, karba teszi kezeit és durcás arccal annyit mond, hogy “Nem!!!!”. És mikor megkérem, hogy naaa, lécci, hazamegyek ebből a vírustanyából, ennyit mond csak: “Akkor sem!”.

Egyébként az már elárul valamit a munkahelyről, ha azt mondom, hogy nincs egy darab maszk sem az egész épületben. Sem doktornak, sem asszisztensnek. Kunyerálhatnék a fogászatról max., de még a gyerekrendelőben sincsen. Bár még megvan a tavalyi ÁNTSZ-től (a takonyfináncoktól) kapott bukósisak, ami a sertésinflueza-gyanús betegek vizsgálatára szolgált volna. Igen ám, a Doktor azt felveszi. Nem hall benne, de legalább nem köpik pofán. Az asszisztens meg mindent hall és még pofán is köhögik kedves svájci fiatalemberek, akiknek a barátnője otthon, Svájcban fekszik egy kórházban, kimutatottan sertésinfluenzás, a fiú meglátogatja, mielőtt elutazna Magyarországra, elbúcsúznak, majd lazán elrepül Pestig (cirka 300 emberrel egy légtérben), levonatozik Siófokra (mondjuk olyan 50-nel egy kabinban), megszáll egy szállodában (jártában-keltében kb. 100 ember), strandol (mondjuk 400?!), este elmegy partizni (meg sem tudom tippelni!!), majd bejön az ügyeletre délután 3 körül és telibe köpi a Doktornőt és engem, majd kiesik a száján….ááá. Igen, így indult tavaly júliusban Magyaroroszágon a sertésinfluenza-járvány, az ÁNTSZ azonnali megszállás alá vett minket, ketten kaptunk 12 munkanapra 3 maszkot meg 3 db másfél millió forintot érő táptalajt, amit firlefranc hűtő híján a kis leveském mellett kellett tárolnom….csak azért, hogy legyen mibe kennem a garat- és orrváladékot. Igen, a slájmot meg a taknyot….

Siófok: én így szeretlek. (Pfff…)

Vannak férfiak, akik gyengébbek egy tizenhárom éves menstruáló kislánynál is, és ezt meg sem próbálják leplezni! Nem hogy ellene tenni valamit. ha van 3-4 barátom, akik körbe ugrálnak, behoznak engem az ügyeletre este fél 7-kor, mert a csúnya doktornéni nem hajlandó indokolatlan hívásra kivonulni, akkor minden oké, kezdődhet az előadás, lehet ájuldozni (Mása Prozorov (Márkus László) magasságában: “…repülősót!”), vizes törölközővel borogatni a V-kivágású fehér, hosszában bordázott pulcsinkat, csilingelni a fuxokkal és hülyének nézni asszisztensestől mindenkit a rendelőben. Ja és nekiállni dörömbölni az ajtó, míg egy szegény hányós fiút kaparunk össze a padlóról. (Ez utóbbi fiú a mekiben reggelizett barátnőstől, aki szintén rosszul van…)

Szóval ledöbbenek, hogy mennyire nem tudják emberek, hol a határ, meddig mehetek el anélkül, hogy az egészségem bánná. Nem ismernek jeleket, amikből rájöhettek volna sokkal-sokkal korábban is, hogy itt nagy gubanc lesz, ha még pár napig ezt a fajta életmódot folytatom. 5 napig folyamatosan partizni, inni és nem aludni…ezt még alvással sem lehet bírni és nincs az a zsírdús heti menü, ami ezt a tengernyi alkoholt picit semlegesítené. Iszonyú.

Tegnap szekrénycipeléssel tarkítottuk a napot, ráedzettem a mai gépelésre és természetesen megint meghúztam AZON a ponton a gerincemet, úgyhogy jelenleg lumbosacralis fájdalmakkal küzdöm, de nem merem ezt itt nagyon mutatni és hangoztatni, mert még a végén kapok egy intravénás mydeton-voltaren koktélt, aminek nem igazán örülnék. Majd ha nagyon rossz lesz, ebéd után megiszogatok egy-két Algopyrin ampullát… De ennyit megér egy új szoba (ha már Kedves Élettársam és Első Feleségem elhagyott engem, akkor ennyi jó legyen a dologban: új szoba, berendezkedés, festés, amit szeretek! )

Igen, locsogni fog a nyáltól ez a bejegyzés, de ma 3 tündéri nővel találkoztam. Egyikőjük rettenetes állapotban volt, hajnal óta több alkalommal is hányt szegény, totál acetonos volt, menni alig bírt, rázta a hideg. 2 barátnője hozta be. Teljes tipikusak, akár három nővérnek, akár egyéb, három nőt igénylő produkciókról lenne szó. Kezdem a beteggel. Szőke hajú, barna bőrű, elég szószátyár nő, bár jelenleg elég mosott szegényke, de biztos vagyok benne, hogy belevaló nő. A két barátnőből az egyik rövid, fekete hajú, fehér bőrű, a másik vörös, göndör hajú, erőteljes személyiség. Ő a főnök. Ő vezetett el a rendelőig. A másik hölgy a spirituális támasz. Természetesen a kis beteg elkezdett egy idő után hiperventillálni, görcsbe álltak a kezei, de az intravénás calciumon kívül szinte semmire nem volt szüksége, mert ott voltak a barátnői. Ha a lába fázott, azt melegítgették, segítettek lassítani a légzésén, ébren tartották…nagyon jó volt őket látni. És persze azzal a mondattal vonultak ki a rendelőből, hogy “Gyere Magdi, gyorsan letoljuk azt az infúziót és holnap már parti!”

Ezt ma nem lehetett überelni. Sőt szerintem ezt jó ideig nem lehet. Bár nem is nagyon sikerülne hisztis tizenéves kislányokkal, akiknek anyukájuk hagyja, hogy minden kis neurózisukat kiéljék és hülyének nézzenek orvost, nővért, mindenkit, vagy mindenki Bognár bácsijával, aki naponta 4-5 alkalommal telefonál, hogy már megint 140/70 a vérnyomása, mint 3 évvel ezelőtt, amikor a kutyájának az unokahúgának a pólyás babája éppen rágyújtott egy cigire….ÁÁÁ. Bognár bácsi egyébként nem viccel, tényleg naponta kismilliószor (csilliárdszor, ugye, B.? ) telefonál, tavaly naponta megjelent, nem volt semmi, de semmi baj sem, egyszerűen megmutatta a vérnyomásnaplót és a 15 éve szedett gyógyszeriről informálódik, hogy akkor most mi van?

Jaj és a felülmúlhatatlan Sanyika, a házi hajléktalanunk, aki itt csövez a rendelőnél, de egyébként siófoki lakos. 3-4 naponta hazatalál a mamijához, ő kimosdatja, új ruci, egy kis pénz, aztán Sanyika újabb pár napra beveszi magát a gyerekügyelet bejáratához. Állandóan mata részeg, a rendelő előtti rózsákat szedi le, azokat adja oda udvarlásként a nővéreknek és doktornőknek. (Mikor kértem, hogy az egyik doktor úrnak adja inkább, mint nekem, akkor összevonta szemöldökét és megrovón annyit mondott csak: “Én nem vagyok buzi!”)

((kiegészítést teszek: nem mata részeg, HULLARÉSZEG))

Az egyik pénisz-ügy elég hagyományos, arra nem is fecsérelek betűt, annyit kell tudni róla, hogy volt. A másik mindenesetre döbbenetes. Egy 45 éves úr jött be, hogy potencianövelő tablettát kér. Hát jó, persze, segíteni kell gyógyszerrel, ha nem megy. De nem ám ilyen egyszerű a történet, hogy nem áll, mikor kéne. Egyszerűen kevésnek érzi a saját, egészséges potenciáját. Jó, nagy nehezen mondjuk még ez sem olyan túl elítélendő dolog. Csak hogy asszonypajtás nem igazán lett megkérdezve arról, hogy a megnövelt számú aktusra (konkrétan napi 5-6)  mennyire fűlik a foga. Bár ahogy az arcát néztem, semennyire. HAVI 5-6-ra sem. Doktornővel közösen megegyeztünk abban, hogy ha lehetett volna új nőt felírni receptre (még teljes áron is akár, kit érdekel, hogy nem állja a TB az asszonycserét?), akkor abból is kért volna mindjárt egyet.

Szóval igen, párosával. 2 vakbél, 2 hasmenős német, 2 fülmosás fél 7 után (durván váltóidőben), 2 diagnosztizált, de gyógyszereket nem szedő kolesztrin- és cukorbeteg, 2 darázscsípett, 2 elfertőződött szúnyogcsípett….meg 2 nő, aki ezt a rohamot bírja, vagy ha mégsem, akkor úgy tesz, mintha bírná.

Az Estihez annyit fűznék hozzá, hogy picit kilökött Esterházya határvidékére, most onnan kell hason csúszva visszaszenvednem magam valami elviselhető környékre, mert jelenleg kiszerettem a gróf úrból. Pedig ott vár a hűtőben egy echte Eszterházy-szelet. Teljesen elhidegült már tőlem és a Sparból való hazajövetel okozta akklimatizációval elért hőfoktól is. Szerintem már retteg, előre retteg, látta, mit tettem tegnap a marcipánegérkével…. Az édességgyilkos mindjárt lecsap.

Reggel 7-től bent van az ügyeleten 1 db nőnemű takarítónő, 1 db nőnemű Doktornő és 1 db ugyancsak nőnemű asszisztens (na ki tudja, ki kehet az?). Nomármost: ha nem indul el a program a számítógépen, akkor első logikus lépésnek a pánikroham tűnik (BNO-10-es rendszer szerinti kódja F4100, leggyakrabban 30 év feletti nőknél fordul elő, akik magas beosztásban dolgoznak, rendszertelenül étkeznek és valamilyen korábbi, akár prenatális trauma fel nem dolgozottsága váltja ki a rohamot). Ezt annak rendje-módja szerint mindhárman elvégeztük. Aztán utána a kupaktanács, mit tegyünk a gépünkkel. A takarítónő szerint mindig a központi gépet szokták újraindítani a városi ügyeletes nővérek, próbáljuk meg. Doktornőm szerint 2 hete a router újraindítása javította meg a hibát. Részemről annyi a javaslat, hogy itt és most összecsomagolunk, hazamegyünk, visszafekszünk a pihe-puha ágyikónkba és alszunk 10-ig, majd laktózmentes tejet fogyasztunk csokis rizzsel, és egész nap kockulunk a fészbúk-dzsímél-jutúb bermudában.

Az informatikus 87 perccel a hívás után megérkezik, szabályos ideggyógyászati lincshangulat fogadja, mire egyetlen újraindítással és 3 ribútolással megoldja a dolgot. Én meg itt kockáztatom az ínhüvelygyulladást…

Mai nagy kedvencem a 40-es éveit taposó férfi, aki bejött esemény utáni tablettáért, de hát nem volt nála az érintett (minden testrészén érintett) hölgy TAJ-kártyája, így a saját TAJ-számára kérte a tablettát. Mire én mondtam, hogy erre nem hiszem, hogy ki tudnám állítani a receptet, még megkérdezi, hogy “Miért nem?”. Udvariasan megkérdeztem, hogy az úrnak tetszik-e lenni vaginájának és méhének és alkalmasnak tetszik-e lenni egy gyermek kihordására, mert akkor viszont elnézését kérem és azonnal írom neki az Escapellet, nehogy miattam legyen a para. (Természetesen a válasza szerint neki nincsen egyetlen darab vaginája sem, kénytelen volt asszonypajtást telefonon faggatni a számairól.

Majd még ha eszembe jut valami, és nem 26-an jönnek zsinórban fél 10-től délután 4-ig – mert ma ez volt, nem pisiltem, nem ettem 7 óta…-, akkor lesz egy délelőtti bejegyzés.